ÍRJ NEKEM ››
second.jpg

HISZEK A TÁRGYAK EREJÉBEN, DE A BIRTOKLÁSUKBAN NEM. MEGJEGYZEM A TÖRTÉNETÜKET, ELLOPOM A FORMÁJUKAT ÉS A SZÍNŰKET, FELHASZNÁLOM ÉS ELHASZNÁLOM ŐKET. MEGTALÁLOM VAGY ELŐÁLLÍTOM, KIÁLLÍTOM, MAJD TOVÁBB ADOM. TÁRGYAK ÉS EMBEREK, ÜNNEPEK, OTTHONOK TALÁLKOZÁSAIT GYŰJTÖM A MIEGYMÁSGYŰJTEMÉNYBEN.

»

SÖR ÉS TISZTESSÉG

 | 2013.06.13

IMG_0067.JPGNem gondoltam volna, hogy még mielőtt borról, könyvkötésről vagy bolhapiacon szerzett tárgyakról írnék a sörre terelődik a szó. Sört szinte soha nem iszom, míg az előző három gyakran felbukkan az életemben. Aki miatt mégis itt van most ez a poszt az a Nagypapám. Szinte minden nap gondolok rá, ő pedig egészen biztosan minden áldott nap ivott egy pohár sört legalább 60-70 éven át. Emlékszem arra is, amikor többet ivott mint egy pohár, és arra is, amikor már csak egy fél decit, tisztességből. Mert a sört meg kell inni, ez így volt igazságos magával és a sörrel szemben is.

 

Ezért szakad bele a szívem a mai napig is ha arra kényszerülök, hogy sört öntsek ki. Pedig egy-egy itthoni buli után jócskán gyűjtögetem a félig teli sörös dobozokat. Az asztal szélén, az ablakpárkányon, az előszobai kis szekrényen; már túl sok volt, elfelejtődött ki ivott bele, inkább újat bontottak ki, mégis inkább fröccsöt ittak. Az utóbbi buli alkalmával másnap egy szép nagy csirkét öntöttem le a maradékkal és sütöttem pirosra a sör gőzében. De mi van ha jóval több marad? Főzhetünk vele. Persze nem túl kacifántos dolgokat, kinek van kedve egy buli másnapján órákig a konyhában állni. Vagy hasznosíthatjuk magas vitamintartalmát többféle módon is. Saját tapasztalataimon túl, igyekeztem körültekintően kérdezősködni receptekről és praktikákról, ez állt belőle össze.

 

Receptek

Ha maradék sörről van szó alapvető, hogy mindenképp hevítsük magas hőfokra, így biztos, hogy nem okoz gondot, hogy valaki már belekortyolt.

Az egyes recept a már említett pofon egyszerű sült csirke. Római tálban az igazi, de nem kötelező. Az egész, sóval és zöld fűszerekkel bedörzsölt csirke mellé hagymát, fehérrépát, foghagymát akár még almát is halmozok és alaposan leöntöm a sörrel. Alufólia alatt egy darabig átsül, majd anélkül szép bronzosra pirul.

 

A következő étel kicsit macerásabb, de isteni a bulizásban megfáradt testnek és léleknek. Igazi comfort-food. Sűrű, sűrű palacsintatésztát készítünk, amit szódavíz helyett sörrel öntünk fel. Jó terebélyes tálba keverjük ki a masszát, amibe aztán jöhetnek csirke vagy pulykamell darabkák, karfiol vagy brokkoli kis darabokban vagy gomba egészben. Ízlés szerint bármi, amit panírozni szoktak. A masszába burkolódott falatokat forró olajban kisütjük és mártogatjuk ebbe-abba.

 


Ha már olajban sütöttünk, akkor ez egy valóban minden mindegy nap, nem ma fogunk lefogyni, majd holnap...Nézzünk egy édességet. A recept ajánlója ropogós, fényes hátú isteni almás kiflikről számolt be, aminek tésztáját sör lazítja.

 

A receptlista végén, pedig egy a kutyaharapást szőrével elvnek adózva. Első látásra rémisztő, de biztos forrásból tudom, hogy finom bár inkább télen. Forró sör, kérdezzétek a lengyeleket! A forralt borhoz hasonlóan melegítjük, de soha fel nem forraljuk. Keverjünk bele egy kis mézet vagy barna cukrot, fahéjat, szegfűszeget, gyömbért, szerecsendiót, narancshéjat. Én biztosan csak az utolsó hármat választanám és várnám, hogy melegen is szénsavas legyen a habja pedig tejszínhabos krémességűvé változzon. Állítólag ez történik.

 

Házkörül

A kicsit megmelegített sör szépen fényezi, táplálja a tölgyet és a mahagónit és takarítani úgyis kell.

Ha még mindig maradt sör vagy szó se lehetett főzésről, akkor gondoljunk a növényeinkre. Balkon, kiskert, szobai cserepesek. Sör és víz egy az egyhez arányú keverékével elősegíthetjük a virágzást, vagy áttörölhetjük a húsosabb levelűeket levélfény helyett. Szeretek a virágaimmal szöszmötölni, de a levélfényezésig ritkán jutok el viszont a sörös tápoldatozás hetek óta bizonyít a teraszon. A keveréket tovább gazdagíthatjuk egyéb házibulis szeméttel, így mehet bele két-három lefőzésnyi kávézacc és áztassunk bele egy-két cigicsikket is. Vitaminok, ásványi anyagok, nikotin, koffein, ki kívánhat többet?

 

 

 

Ha pedig főztünk, takarítottunk és öntöztünk is akkor tényleg túlteljesítettük a vasárnapi penzumot. Így felmerülhet még a sörös, joghurtos arcpakolás ötlete is, az élesztő miatt el is hiszem, hogy hatékony, de mindenképp forraljuk meg előtte a sört. Aztán vehetünk sörös, tejes fürdőt vagy a szőke fürtöket is átöblíthetjük vele, igazán selymes lesz tőle. Nagypapa anyukája – vagyis Cicka néni - sörös-kamillás oldattal fényesítette a haját, egész lányságában. Lett is egy jóképű, tisztes férje és egy fia, aki a világot jelenti a számomra.

 

Nem, nem öntök ki egy csepp sört, ígérem Nagypapa!

csalad037-001.jpg

(Nagypapa a nagypapás kinézetű a bal oldalon, mellette az unokaöccse. Szia Bandi!)

A bejegyzés trackback címe:

https://miegymasgyujtemeny.blog.hu/api/trackback/id/tr835359079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása